Kategóriák: Hírek

CryTek – Készül a csapat MMOFPS-e?

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A CryTek online FPS terveiről már korábban is beszámoltunk eme oldal hasábjain, de a bejelentetlen projektről a csapat egyelőre mélyen hallgat. Most újabb bizonyítékok láttak napvilágot az MMOFPS létezéséről.

Yegor Bondar önéletrajza szerint jelenleg a UbiSoft alkalmazásában áll, de 2008 novemberétől egészen 2009 júliusáig a CryTek Kiev alkalmazásában állt, ahol játék- és pályadizájnerként dolgozott egy bejelentetlen “Online MMO FPS" játékon. Bondar korábban a Far Cry és a Crysis fejlesztésében is aktívan részt vett, tehát akár valóságalapja is lehet a CV-ben feltüntetett adatoknak.

 

A CryTek MMOFPS-éről nem először hallatunk, ugyanis tavaly októberben a cég egyik munkatársa árulta el, hogy Project W címmel dolgoznak első online FPS játékukon, amit eredetileg 2009 végére ígért az ismeretlen forrás. Ebből nem lett semmi, de a frankfurti anyacég az ukrán divíziót nemrég egy komolyabb projekttel bízta meg, ami akár a szóban forgó masszívan multiplayer online alkotás is lehet. A szóbeszédek hitelét az is erősíti, hogy az Aion premierje után egyértelművé vált, hogy az NCSoft terméke sikeres, a CryEngine valóban képes zökkenőmentesen futtatni egy MMO-t, így nem kizárt, hogy hamarosan hivatalos bejelentésre is sor kerül.

Legfrissebb bejegyzések

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18