Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Bioshock 2 – Trailer, gameplay és fegyverek

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Felpörögtek az események a Bioshock 2 körül, ami érthető is, hiszen jövő héten debütál a második epizód, aminek fegyvereivel ismerkedhettek most meg, illetve az utolsó trailert is megleshetitek.

A második BioShock az első rész eseményei után veszi majd fel a fonalat és korábbi főhősünket magunk mögött hagyva ezúttal az első Big Daddy bőrébe bújhatunk majd február kilencedikén. A folytatás PC mellett X360-ra és PS3-ra is készül, utóbbi konzol esetén 5 GB-ot kell majd feltelepítenünk a játék indítása előtt, de ez az első rész esetében is így volt, így a Sony masinájának tulajai számára ez már nem annyira meglepő.

 

A nemrég Irrational Games-szé visszakeresztelkedett csapat a közelgő megjelenés kapcsán több fronton is támad érzékszerveinkkel szemben, így megtekinthető a BioShock 2 legfrissebb és egyben utolsó kedvcsinálója, de aki a játékban felbukkanó fegyverekre kíváncsi, az is talál magának videót, aki pedig a játék többjátékos módjára csorgatná a nyálát, az is több megtekintésre váró videót talál magának lejjebb.

 



 


Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28