Kategóriák: Hírek

Square Enix – Öt bejelentetlen játékon dolgozik

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A japánok legnagyobb szerepjátékgyárosa, a Square Enix jelenleg öt olyan címen is dolgozik nagy titokban, amelyeket ezidáig nem jelentettek be hivatalos formában, olvasható a legújabb Famitsu-ban

 

A japán Famitsu magazinban publikáltak szerint ebből az öt bejelentetlen címből kettő még ebben az évben meg fog majd jelenni a boltok polcain, valamikor az esztendő második felében. Talán az sem lenne meglepő, ha a nyár folyamán bekövetkezne a Dragon Quest X szélesebb körű leleplezése, amely a várakozásoknak megfelelően Nintendo Wii exkluzivitást kap, tekintve, hogy ezzel lesz küllemben a legkevesebb meló, viszont a legnagyobb felhasználói bázist magáénak tudható platform a piacon. Egyelőre tehát csak halvány tippek lézetnek arról, hogy milyen anyagok vannak a színfalak mögött készülőben, de lesz ismét bőven Square Enix-féle anyagokból a polcokon a jövőben is. Tőlük egyébként az elkövetkezendő hónapokban szép számmal érkeznek produkciók, mint például a Star Ocean: The Last Hope (február 12.), a Supreme Commander 2 (március 5.), a Final Fantasy XIII (március 9.), a Nier (április 23.) és a Front Mission Evolved, amely tavasszal toppan be.

 

 

 

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20