Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Gran Turismo 5 – Őszre csúszott a premier

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

James Armstrong, a Sony Computer Entertainment Portugal vezére szerint az Európában elvileg nyáron érkező Gran Turismo 5 csak ősszel debütálhat, bár a Sony még mindig nem döntött a megjelenés kérdéséről.

A Gran Turismo 5 megjelenése körül kialakult kálvária nem akar megszűnni, és egyre biztosabbnak tűnik, hogy csak idén ősszel fog megjelenni a régóta várt konzol-exkluzív szimulátor. Az ötödik epizódnak eredetileg tavaly ősszel kellett volna megérkeznie, majd a japán verziót március végére datálta a Polyphony Digital, míg a nyugati kiadvánt idén nyárra. Azt már jó ideje tudjuk, hogy a szigetországban nem márciusban fog megjelenni az új rész, viszont most már az is kétséges, hogy nyáron megjelenik-e a szimulátor.

 

James Armstrong, a Sony Computer Entertainment Portugal vezérigazgatója ugyanis ma azt nyilatkozta, hogy idén ősszel, de legalábbis karácsony előtt érkezik a játék, de a Sony egyelőre még semmit se döntött el.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30