Kategóriák: Hírek

X10 – Márciusban indul az Xbox Live Arcade Block Party

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Jövő hónap elején veszi kezdetét az Arcade Block Party, melynek keretén belül indul majd el a nemrég bejelentett Game Room szolgáltatás, illetve több XBLA cím is ekkor fog megjelenni.

Tegnap San Fransisco-ban jelentette be a Microsoft, hogy március 3-án rajtol el az Xbox Live Arcade Block Party, ami egyben több várt XBLA játék, és a nemrég leleplezett új Game Room szolgáltatás rajtját is magában foglalja. A buli kezdetekor érkezik a Toy Soldiers és a Scrap Metal, mindkét játék 1200 MS pontba fog kerülni.

 

Szintén márciusban debütál az Xbox Live virtuális játékterme, a Game Room, ahol minimális összegek ellenében vásárolhatjuk meg az elmúlt évtizedek legsikeresebb arcade játékait, közel több mint ezer címet. Ezek közül az első legígéretesebbnek a Perfect Dark ígérkezik, amit a Rare csapata készít és 800 MS pontba fog kerülni, alant pedig mozgás közben is megtekinthetitek, errefelé pedig az első trailert tudjátok magatokhoz szólítani.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30