Kategóriák: Hírek

Activision – Idén új Call of Duty, Guitar Hero és Tony Hawk

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A kiadóóriás vezére, Bobby Kotick a tegnapi negyedéves konferencián nagyvonalakban ismertette az idei esztendőben biztosan megjelenő játékaik listáját.

A felsorolt címek gyakorlatilag semmi újdonsággal nem szolgálnak, hiszen a két éves ciklusban készülő Call of Duty évek óta minden évben jelentkezik egy résszel, Tony Hawk nagyot bukott új játékáról, a RIDE-ról, pedig január óta tudjuk, hogy a Robomodo közreműködésével már készül a folytatás. Idén kapunk egy új Guitar Hero-t, valamint egy vadonatúj Pókember adaptációt is, illetve több mint egy évtized után most  először fordul elő, hogy a Blizzard egy évben két játékkal is jelentkezik: World of Warcraft: Cataclysm és a StarCraft 2. Ezen kívül érkezik egy True Crime és Bakugan is.

 

Érdekesség, hogy a listán nem szerepelnek olyan korábban már bejelentett címek, mint a márciusban bétateszttel jelentkező Blur, az év elején bejelentett DJ Hero 2, a sokat halasztott, időmanipulálással operáló Singularity, a régóta ígért új James Bond játék vagy a nemrég bemutatott, a Transformers mozifilmektől független War for Cybertron. Ezen kívül két eddig be nem jelentett címről is pletykálnak, de ezekről se esett szó.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30