A kaliforniai kiadó kora hajnalban tartotta a harmadik negyedéves üzleti beszámolóját, ahol a sok-sok új bejelentés, dátumok leleplezése mellett a jövő évi, általános tervekről is szó esett.
John Schappert és Eric Brown is úgy nyilatkozott a konferencia után, hogy a jövőben folytatni kívánják a nemrég rendszeresített, "minden játékhoz DLC-t" elvet, ugyanis a felmérések azt mutatják, hogy a játékosok még mindig vevők a különböző extra tartalmakkal, és közel 70%-uk rendszeresen vásárol letölthető pakkokat. A tavaly megjelent Dragon Age: Origins megjelenése utáni első héten például több mint egymillió dollárt tett zsebre a kiadó és a BioWare, és mindezt csak a DLC-kből.
Ezzel egyidőben az EA a terjesztést is más irányba tolja el, így nagyobb hangsúlyt kapnak a digitiális disztribúciók. Ha ezt számokban akarjuk mérni, akkor a következő évben 33 százalékkal kevesebb Electronic Arts logóval rendelkező játék kerül a boltokba. Ez összesen 36%-os csökkenést jelent, tavaly ugyanis ugyanez a szám 54 százalék volt.
Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…
A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…
Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…
A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…
A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…
A Kwalee kiadó neve általában elég jó minőségi előjelző, nincs ez másképp a SPRAWL zero…