Final Fantasy XIII – PlayStation 2-re készült volna

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Több olyan címről is hallottunk már, melyek fejlesztési munkálatait eredetileg egy előző generációs konzolon kezdték meg, majd később cipelték azt át újabb gépezetre. A Final Fantasy XIII is egy ilyen produkció.

Yoshinori Kitase, a Final Fantasy XIII producere elárulta, hogy a játék eredetileg PlayStation 2-re készült volna el, ám azt menet közben áthelyezték a Sony harmadik konzoljára, amikor hivatalosan bejelentették érkezését. Ez a magyarázat egyébként arra, hogy olyan sokat kellett rá várnunk, a producer szerint ez nagyjából legalább másfél évvel tolta ki a fejlesztési időt, azaz, ennyivel később fejezték be a művet, ám PlayStation 3-on, valamint Xbox 360 portot is készítenek belőle. Yoshinori mindezt az Official PlayStation Magazine Benelux-szal osztotta meg nemrég. Amennyiben a fantasztikus küllemet nézzük, mindenképpen jó húzásnak bizonyult a sorozattal generációt váltani.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28