Kategóriák: Hírek

Még egy játékon dolgoznak a Split/Second készítői

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Black Rock elnöke, Tony Beckwith a VG247 csapatának a cég Brightonban található stúdiójában adott interjút, melyben nem csak a Split/Secondról esett szó.

A Pure-ral élvonalba robbanó Black Rock csapata tavaly márciusban jelentette be, hogy a Disney Interactive közreműködésével egy vadonatúj arcade játékon, a Split/Secondon dolgoznak, melyben egy tévéshow aktív résztvevőjeként versenyzünk, ahol az ellenfeleket nem gyorsaságunkkal, hanem a környezeti elemek stratégiailag megfelelő felhasználásával tudjuk majd legyőzni.

 

Tony Beckwith, a cég elnöke a VG247-nek adott interjúban úgy nyilatkozott, az idén megjelenő játék egy új irányt adhat a stílusnak, legalábbis a stúdió a jövőben minden bizonnyal ilyen irányba kíván elmozdulni. Beckwith azt is elkotyogta, hogy a Black Rock egy "két termékes" fejlesztőcsapat, ami annyit tesz, hogy a Split/Second mellett egy eddig be nem jelentett játékon is dolgoznak a srácok.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28