MotoGP 09/10 – Lesz demó, jönnek a DLC-k is

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Capcom tegnap megerősítette, hogy a márciusban érkező MotoGP 09/10 még a megjelenés előtt demót kap, a későbbiekben pedig két letölthető tartalom is kibővíti az alapjátékot.

A Monumental Games fejlesztéséről egyelőre nem sokat tudhattunk meg, tegnap azonban kiderült, hogy a MotoGP 09/10 márciusi premier előtt pár héttel korábban érkezik a játék kipróbálható verziója, melynek tartalma egyelőre nem ismert. A Capcom emellett azt is bejelentette, hogy a premiert követően nem sokkal később érkezik két ingyenes DLC, melyekről a következőket tudjuk:

 

Az első csomag a 800 köbcentis géposztályt illetően fog frissítéseket eszközölni, mégpedig a 2010-es szezon két új pályáját (Silverstone, Balatonring) kapjuk meg, illetve a friss, szintén idei felállást. A második csomag a 600 és a 125 köbcentis géposztályok frissítését fogja tartalmazni. A bejelentés mellé friss képek is érkeztek.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28