Borderlands – Dobozos formában jön az első két DLC

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az egyik legnagyobb internetes áruházlánc, a GameStop tegnap bejelentette, hogy a Gearbox dobozos formában is elérhetővé teszi a Borderlands eddig megjelent letölthető tartalmait.

Pár napja jelentette be a Gearbox, hogy a Borderlands eddigi legnagyobb bővítményén, a The Secret Armory of General Knoxx DLC-n dolgoznak, melynek konkrétumai egyelőre nem ismertek, így a megjelenés idejéről se tudni semmit, így továbbra is az első két letölthető tartalommal vígasztalódhatunk, feltéve ha még nem rendelkezünk vele. Ez esetben azonban február 23-tól lehetőségünk lesz akár dobozos kivitelben is megvásárolni a két lemezes verziót, ami az alapjáték mellett a Zombie Island of Dr. Ned és Mad Moxxi’s Underdome Riot pakkokat is tartalmazni fogja, ára pedig 19.99 dollár lesz.

 

Legfrissebb bejegyzések

Az ördög Pradát visel 2. – Filmkritika

Meryl Streep, Anne Hathaway, Emily Blunt és Stanley Tucci visszatérnek emblematikus karaktereikhez, hogy újra felforgassák…

2026-04-29

Dysplaced – Korai Hozzáférés betekintő

A 10tons stúdió a Dysmantle sikere után a játék spirituális folytatását egy fantasy világba helyezte…

2026-04-29

Origament: A Paper Adventure – betekintő

Az Origament: A Paper Adventure egy szemet gyönyörködtető köntösbe öntött kaland, mely során egy életre…

2026-04-29

Chainstaff játékteszt

Ebben a retro stílusú platformer akciójátékban nem csak az ellenséges szörnyekkel, de a metroidvania jellegű…

2026-04-27

Ground Zero – Bemutató

Klasszikus Túlélő-horror egy katasztrófa sújtotta Dél-Koreában.

2026-04-25

Cooking Simulator – visszatekintő

Visszatekintünk az egyik első nagy sikert elérő simulator játékra: ez a Cooking Simulator.

2026-04-24