Ray Muzyka, az Eurogamernek nyilatkozva elárulta, hogy több bejelentetlen PlayStation 3-as és X360-as címe is van a BioWare-nek, melyek közül párat az idei E3-on mutatnak majd be.
Muzyka a live-chat során úgy nyilatkozott, hogy a Dragon Age volt az első PS3-as alkotásuk és remek fogadtatásban részesült a remekbe szabott fantasy-szerepjáték, ráadásul a kanadai csapat főnöke szerint a Sony masinája egy remek rendszer, élvezett volt rá fejleszteni, így a jövőben nem kívánják hanyagolni a platformot. A BioWare társalapítója így azt is megerősítette, hogy több bejelentetlen PlayStation 3-as és X360-as címük is van, melyekről ugyan nem nyilatkozhat, de ezek közül jó párat a júniusi E3-on be fognak mutatni. Esetleg egy Mass Effect portolásról van szó? Nem kizárt, bár Muzyka ezt kategórikusan cáfolta.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…