17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Három vadonatúj kép érkezett a Dead Rising 2-ről,a felvételek pedig a tegnapi Capcom-Microsoft eseményen demózott verzióból lettek kimentve.

Tegnap hivatalossá tette a japán Capcom, hogy még valamikor az idén megkapjuk a PC-re, X360-ra és PlayStation 3-ra szánt folytatást, mely teljesen új helyszínen, Fortune City-ben játszódik, ahol egy új főhőssel, egy motoros kaszkadőrrel, nevezetesen Chuck Greene-el kell a zombihordákat levadásznunk. A bejelentés mellé három új felvétel is érkezett, melyek közül az egyik azt is leleplezi, hogyan tudunk majd különböző eszközökből ütős fegyvereket kreálni. Green MacGyvert meghazudtolva kombinálja majd a rendelkezésre álló eszközöket. A képeket a galériában találjátok.

 

Ezen kívül a tegnap bejelentett, Capcom által jegyzett élőszereplős Dead Rising mozifilm ma hivatalos oldallal és egy trailerrel kedveskedett, így most már azt is láthatjuk, hogy igazi B-ligás filmmel lesz dolgunk.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28