Kategóriák: Hírek

FRISSÍTVE: JÁTÉKOK.hu nyereményjáték

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az év első nyereményakciójában egyetlen egy, eredeti, dobozos, X360-as Darksiders-t sorsolunk majd ki, amit ezúttal az ÜberKonzol ajánlott fel.

Ahogy év végi búcsúztatónkban megígértük, az idei esztendőben se hagyjuk nyereményjáték nélkül olvasóinkat. Az évet a tegnap megjelent THQ és Vigil Games közös produkciójával, a hack’n’slash palettát népszerűsítő Darksiders-szel nyitjuk, melyről hamarosan nálunk is olvashattok majd.

 

A Darksiders eredeti, dobozos, X360-as verzióját állandó partnerünk, az ÜberKonzol ajánlotta fel, és ahhogy hogy részt vehess a nyereményjátékban nem kell túl nagy ördöngösséget tenned. Ha regisztrált felhasználók vagytok, akkor a fejléc alatt található nyereményjáték menüre kattintani és helyesen válaszolni a feltett, nagyon egyszerű kérdésekre, ha pedig csak most vagytok itt először, akkor előzetesen regisztrálni, majd az előbb említett műveletet végrehajtani.

 

A nyereményjáték 2010. január 6-án veszi kezdetét, és 2010. január 19-én zárjuk le a sorsolást. A nyertest e-mailben értesítjük, nyereményét pedig postai úton veheti majd át. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu szerkesztősége és az ÜberKonzol.

 

Frissítve: 2010.01.19. 17:18:59

 

Egy kis statisztika:

A nyereményjátékban 30% lett a jó válaszok aránya az összes válasz számértékéhez képest. Az összes válaszadó közül 73% (a jó választ adók közül 63%) érezte könnyűnek a kérdéseket, 13% (16%) nehéznek gondolta, 14% (21%) pedig nem tudta belőni a nehézséget.

 

A helyes válaszok:

1. Hogy hívják a Darksiders fejlesztőcsapatát? Vigil Games

2. Az Apokalipszis mely lovasának bőrébe bújhat a játékos a Darksiders-ben? Háború

3. Hogyan nevezik a Darksiders-ben a játékos által használt kardot? Chaoseater

 

És a nyertes:

Lord_Roland

Legfrissebb bejegyzések

Crushed In Time – Játékbemutató

A Crushed In Time egy szellemes, meta‑kaland, ahol Sherlock és Watson a játékfejlesztés káoszában nyomoznak,…

2026-07-16

Deer & Boy – Játékbemutató

A Deer & Boy olyan, mint egy csendes, lírai álom, amely egyetlen finom mozdulattal képes…

2026-07-16

Trash Goblin The Artist of Brimhaven – DLC betekintő

A Trash Goblin egy tökéletesen hozzáillő DLC-t kapott az Artist of Brimhavenben, mely során a…

2026-07-16

Deep Rock Galactic Rogue Core – Korai Hozzáférés Betekintő

Megérkezett a Deep Rock Galactic Rogue Core, ami a legendás co-op shooter spinoffja, azonban még…

2026-07-15

The Caribou Trail – Játékteszt

Háborúban barát kell, nélkületek magányra lel.

2026-07-14

Reptilian Rising – Játékteszt

Dinoszauruszok ellen harcolok, ha kell egy dinamitot eldobok!

2026-07-14