Több mint három éves kihagyás után a Microsoft idén februárban is megrendezi saját rendezvényét, az „X”-et, amit ezúttal San Fransisco-ban tart a redmondi központú alakulat.
A SeattlePI értesülései szerint három és fél éves kihagyás után február 11-én ismét megtartja saját "X" rendezvényét a Microsoft. Az X10-re keresztelt show-nak ezúttal San Fransisco-i Terra Event Center ad majd otthont, és ha hinni lehet a magazin információinak, akkor itt mutatkozik be először a Fable III, ami Sam Van Tilburgh, az egyik fejlesztő korábbi kijelentését alá is támasztaná. Emellett látható lesz a Splinter Cell: Conviction, Alan Wake, Final Fantasy XIII hármasa is. Apró adalék, hogy az Epic Games vezető dizájnere, Cliff Bleszinski nemrég azt twittelte, hogy hamarosan ütős bejelentésekre számíthatunk, így még inkább lehet valóságalapja a rendezvény hírének.
Legutóbb 2006-ban tartott hasonló közös szalonnasütést a Microsoft, akkor Barcelonában és a redmondiak akkor olyan címeket lepleztek le, mint a Halo Wars, a Project Gotham Racing 4, és az Banjo-Kazooie.
Frissítve: 2010.01.26. 20:21:10
Vége a találgatásoknak, februárban valóban lesz X10 és a Lionhead azt is megerősítette, hogy tényleg San Fransisco-ban mutatkozik be az idén télen megjelenő Fable 3.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…