George Hotz, az iPhone feltöréséért is felelős Jailbreak szoftver megalkotója blogján állítja, sikerült kijátszania a PlayStation 3 védelmét. Hotz állítása szerint hamarosan a védelem megkerülésének a módját is közzé teszi.
Pár héttel ezelőtt egy hackerekből álló csoportnak már sikerült feltörnie a PlayStation 3 atombiztosnak hitt védelmét, de a tagoknak csak nagyon körülményes, komoly szakértelmet igénylő módszert sikerült egyelőre kidolgoznia. George Hotz azonban állítja, több mint öt hetes munkája után sikerült olyan módszert találnia, amivel a jövőben bárki megkerülheti majd a védelmet. Hotz korábban az iPhone-t meghackelő Jailbreak szoftvert követte el, és ezúttal is ő az első, aki valóban sikeresen kijátszotta a Sony konzoljának védelmi rendszerét, amit 3 év, 2 hónap és 11 nap után sikerült először normálisan feltörni.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…