Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Bioshock 2 – Limitált Games for Windows LIVE aktiválás

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Két nappal ezelőtt jelentettük, hogy nem kell aggódni a BioShock 2 PC-s verziójának másolásvédelme miatt, ugyanis ezúttal korlátlanul telepíthetjük majd a játékot a számítógépekre.

A hét közepén a 2K a BioShock 2 hivatalos fórumán ismertette a játék másolásvédelmével kapcsolatos részleteket, amikből kiderült, hogy tetszőleges alkalommal, tetszőleges mennyiségű pécére felrakhatjuk majd a második részt. Ennek ellenére több fórumon, illetve még a Steamen is rémisztő hírek keringtek, így a kiadó ma hivatalos közleményben erősítette meg, hogy nincs limit a telepítésre, ellenben, ha a Games for Windows LIVE-on aktiváljuk a terméket, akkor azt "mindössze" 15 alkalommal tehetjük meg. Ha ezt sikerül valamiért túllépni, akkor a Microsoftot kell megkeresni és megkérni, hogy töröljék addigi regisztrációnkat, és tiszta lappal indulhassunk.

 

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30