17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szeptemberben már tudtuk, hogy tavasszal jön a Square Enix sorozatának új epizódja, a japán csapat azonban ma hivatalossá tette az időpontot.

A közeli jövőben a világ teljesen más arcát mutatja már, mint amit eddig ismertünk. Mindent a technológia ural, az országok pedig egy egységes gepolitikai blokkba tömörültek. Egy dolog azonban soha nem változik meg: Az emberek háború iránti vágya. Ekkor rázza meg a U.C.S.-t egy váratlan terrortámad, a hadsereg pedig a fenyegetés megszüntetésére legjobbjait hívja csatába. Mi Dylan Ramsey-t, az összeesküvések és szövevényes politikai csatározások forgatagába véletlenül kerülő fiatal mérnököt alakítjuk majd.

 

Saját robotok kreálásakor rengeteg lehetőségünk lesz egyedivé tenni gigantikus fémóriásunkat, így a fegyverzeten, páncélborításon, festésen át mindent saját magunk állíthatunk majd be. Rengeteg elemet emelnek át a fejlesztők a korábbi Front Mission részekből, de mindezt úgy szeretné megvalósítani a Double Helix, hogy a kornak megfelelő igényeket is kielégítse, valóban egy friss, üde produkcióval térhessen vissza a sorozat.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28