Kategóriák: PlayStation 3 hírek

FRISSÍTVE: Yakuza 3 – Lesz angol hangsáv is

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Néhány hete még az is csupán homályos álomkép volt, hogy nyugatra vándorol a Ryu Ga Gotoku 3, most pedig már úgy tűnik, hogy nem csak egy budget kiadást vehetünk majd a kezeink közé.

Bár a hitelesség szerelmesei kifejezetten nagy lelkesedéssel üdvözlik a Yakuza játékok eredeti, japán nyelvű hangsávjainak megtartását – angol feliratokkal érthetővé téve a nyugati közönség számára -, a Sega mégis úgy döntött, hogy szinkronizálni is fog a harmadik rész esetében. A hírt a Sega Of America stúdió igazgatója, Constantine Hantzopoulos erősítette meg, aki elmondta, hogy sok-sok százezer zöldhasút vernek még el a lokalizálásra, többek között az angol nyelvű szinkronstábra, ám azok névsorát még nem közölték a publikummal. A honosításból adódó plusz költségek megközelíthetik a háromnegyed milliós nagyságrendet is, nyilatkozta, Constantine Hantzopoulos. A Yakuza 3 tavasszal látogatja meg az európai és észak-amerikai boltokat, nagyjából egy éves késéssel érkezik tehát az oly sokáig kérdéses egzisztenciájú nyugati kiadás, ráadásul ha minden igaz, akkor angol nyelvű hangsávval (is) dekorálva.

 

 

Frissítve: 2010.01.04. 14:23:41

 

 

A Sega európai szárnya tagadja, hogy az öreg kontinensre szánt Yakuza 3 tartalmazni fog angol hangsávot, állításuk szerint a Yakuza 2 sémáját követik le, azaz japán hang és angol felirat lesz csak a korongokra préselve. Azt, hogy az amerikai verziókon valóban lesz-e angol hangsáv, egyelőre nem erősítette meg egyik illetékes sem hivatalos formában, ugyanakkor cáfolat sem érkezett az ügy kapcsán.

Megosztás
Közzétette:
FutuRetrO

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28