Kategóriák: Hírek

NDP Group – Észak-Amerikai hardvereladások

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Befutottak az NPD Group legfrissebb hardveres és szoftveres eladási adatai az észak-amerikai régióból, amely által világossá válik, hogy egy igen-igen aktív hónappal zárult le a tavalyi esztendő.

Hardverfronton történtek érdekes fejlemények, bár a várakozásoknak megfelelően a két Nintendo masina vitte a pálmát a tavalyi év utolsó havában, a PlayStation 3 sokak meglepetésére megverte az Xbox 360-at hazai pályán. A Sony konzoljának decemberi teljesítménye önmagában is kiemelendő, hiszen most először érte el az egymilliós határt egy adott hónapban, sőt, jócskán át is lépte azt. A kiotói gépezetek szintén az eddigi legsikeresebb hónapjukat zárták a tengerentúlon, mindkét berendezés hárommillión felül teljesített odaát. További érdekesség, hogy a kurrens generációs platformok kemény kilencmillióval beelőzték az előző nemzedéket az első 50 hónapos periódus alatt, nyilatkozta, Anta Frazier, az NPD csoporttól. December tehát odaát minden szempontból az eddigi legerősebbnek bizonyult, mind az értékesített darabszámokat, mind pedig az anyagi bevételeket vizsgálva. Konkrét számokkal jövünk.

 

 

NPD Group – Hardver (December)

 

01. Nintendo Wii – 3.81 millió

02. Nintendo DS – 3.31 millió

03. PlayStation 3 – 1.36 millió

04. Xbox 360 – 1.31 millió

05. PlayStation Portable – 654.7 ezer

06. PlayStation 2 – 333.2 ezer

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30