Kategóriák: Hírek

Készül az új Resistance, Killzone és InFamous

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A PlayStation: The Official Magazine januári számában olvasható, hogy a Sony az idei E3-on több komolyabb bejelentéssel készül. A magazin állítása szerint készül a Resistance 3, a Killzone 3 és az InFamous 2.

Az egyik pletyka alapját a God of War III képzi, a magazin ugyanis úgy tudja, a játék márciusi megjelenésekor a Sony egy limitált kiadványú PlayStation 3 Slimmel is előrukkol. A lap szerint 90 százalék, hogy érkezik a speciális kiadású konzol is, aminek technikai részletei egyelőre nem ismertek, így nem tudni, hogy mivel is nyújt majd többet a Kratos-szal díszített PlayStation 3.

 

A PlayStation: The Official Magazine emellett állítja, a Sony az idei E3-on több nagyágyúja folytatását is leleplezi majd az eseményen, így a japánok bejelentik a Resistance 3-at, a Killzone 3-at, illetve az InFamous 2-öt. A rossz hír, hogy a magazin információi szerint ezek egyike se jelenik meg már idén, így leghamarabb 2011-ben érkezhet bármelyik folytatás.

 

Végezetül egy rövid adalék: Állítólag 85 százalék az esélye, hogy a tavalyi E3-on bemutatott Metal Gear: Rising idén meg fog jelenni, ami Kojima munkatempóját ismerve azért nem vehető készpénznek. Az új MGS játék idén karácsonykor jelenhet meg.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20