A Rockstar Games hivatalos oldalán olvasható bejelentés szerint 2010-ben az idén X360-ra megjelent két DLC mellett egy teljesen új, harmadik pakk is érkezik majd PS3-ra.
Az idei esztendőben több alkalommal is szóba került már a GTA IV X360 exkluzív letölthető tartalmainak, a The Lost and Damnednek és a The Ballad of Gay Tony-nak PS3-ra portolásáról. A Rockstar eddig kategórikusan cáfolta a szóbeszédeket, azonban az év utolsó napján Dan Houser, a csapat egyik társalapítója érdekes kijelentést tett a stúdió honlapján.
E szerint valamikor 2010-ben mindkét letölthető tartalmi kiegészítés elérhető lesz a Sony fekete szörnyetegére, ráadásul extraként egy teljesen új, feltehetőleg egy exkluzív epizódot is kapnak a PlayStation 3 tulajok. A külföldi médiumok egyelőre kacsának tekintik a hírt, de Houser állítása szerint hamarosan még több információval szolgál majd a Rockstar honlapja.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…