16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Game Informer jóvoltából kora este befutott a Dead Space első hivatalos állóképe, ráadásul Isaac Clarke akció közbeni pillanatképét teljes 3D-ben is megleshetitek.

Hosszas titkolódzás után végül december elején jelentette be az Electronic Arts, hogy a Visceral Games gőzerővel dolgozik a Dead Space folytatásán, melyben mind térben és időben is ugrunk majd, ugyanis főhősünk új története három évvel az USG Ishimurán történt borzalmak után játszódik majd, a helyszín pedig egy hatalmas város, Sprawl lesz. Bővebben előzetesünkben informálódhattok a játékról, így inkább a kép nyújtotta vizuális élményben merüljetek el, ráadásul az első felvétel teljes 3D-ben is körbetekinthető.

 

A Dead Space 2 pontos megjelenési dátummal egyelőre nem rendelkezik, a legtöbb hírforrás ráadásul arról csiripel, hogy 2010-ben biztsan nem kapjuk meg az új horror-sztorit, azonban az biztos, hogy ismét PC-n, X360-on és PS3-on kell Isaac bőrébe irtanunk a nekromorfokat.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23