Aaron Greenberg, a Microsoft termékmenedzsment részlegének vezetője a legutóbbi Major Nelson podcastban nyilatkozott a jövő évi X360 exkluzív címekről és azok megjelenéséről.
A legtöbb játék premierje természetesen már régóta ismert, vagy legalábbis körvonalozódott már korábban, Greenberg azonban több játék esetében is valamelyest pontosított a Microsoft termékmenedzsment részlegének vezetője, így szó esik majd az Alan Wake, a Halo: Reach, a Fable III vagy a Mass Effect 2 debütálási időpontjáról.
Jó ideje tudjuk, hogy az idei játékdömping már az év elején elkezdődik, és ez nemcsak a Microsoft masináját érinti. A redmondiak éppen ezért olyan címekkel indulnak harcba, mint a konzolexkluzív Mass Effect, mely január végén érkezik, vagy a konzolok tekintetében szintén csak X360-ra érkező Splinter Cell: Conviction. Greenberg azt is megerősítette, hogy a régóta pletykált év első felében esedékes Alan Wake premier valós, ahogy a Crackdown második része is 2010 első felében érkezik. Az év második felében a Halo: Reach, valamint a Fable III számít majd igazi nagy durranásnak.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...