17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Take Two héten tartotta aktuális pénzügyi összejövetelét, ahol végre bejelentették a stúdió illetékesei, hogy a harmadik negyedévben, azaz még augusztus előtt megérkezik a Mafia második felvonása.

A Mafia 2 is azon idénre ígért alkotások népes táborát gyarapítja, melyek eredetileg idén ősszel jelentek volna meg, a Take Two azonban jobbnak látta 2010 elejére átcsúsztatni a megjelenést. A legfrissebb információk alapján azonban a tavaszi megjelenés is veszélybe került, viszont a Joystiq informátora szerint a Take Two üzleti megbeszélésén elhangzott információk biztosak, így a Mafia folytatása valamikor 2010 nyarán, a piaci esztendő harmadik negyedévében érkezhet, ami a Gergely naptár szerint május 1 és július 31 közé esik.

 

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28