16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megnyitotta kapuit az idei E3-on leleplezett új Final Fantasy MMO azon honlapja, ahol lehet jelentkezni a játék hivatalos béta tesztelésére. Előzetes igényeiket egyelőre csak a PC-s tábor rajongói jelezhetik.

Egy előzetes, nagyon gyors regisztrációt követően bekerülünk abba a kalapba, ahonnan a Square Enix munkatársai kiválasztják azokat a szerencséseket, akik még a megjelenés előtt kipróbálhatják a valamikor 2010-ben PC-re és PS3-ra készülő Final Fantasy XIV-et. Ahhoz, hogy bekerülj a lehetséges tesztelők közzé, nem kell mást tenned, mint ellátogatni az erre a célra összedobott honlapra, kitölteni a kitöltendőt és várni.

 

Egyelőre nem rendelkezik pontos rajtdátummal a béta, de az elsőként PC-sek számára indított tesztlehetőségről hamarosan bővebb és konkrétabb részleteket közöl a japán stúdió.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30