Kategóriák: PlayStation 3 hírek

God Of War – Egyben is kapható lesz a teljes trilógia

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony úgy döntött, hogy egy csomagban is leszállítja majd a God Of War számozott epizódjaiból álló hiánytalan trilógiát, méghozzá limitált, díszdobozos kiadásban. A gyűjtemény tartalmáról értekezünk a továbbiakban.

A Sony Computer Entertainment Europe bejelentésének értelmében jövő tavasszal polcokra helyezik a God of War III: Ultimate Trilogy Edition címre hallgató, limitált példányszámban forgalomba hozandó csomagot, amely a PlayStation 3 exkluzív God Of War III mellett tartalmazni fogja a sorozat első két felvonásának remastered változatát is, azaz a hádésített God Of Wart és a God Of War II-t. Pontos dátumot még nem közöltek, ezt az elkövetkezendő hetekben pótolják, ígéretükhöz híven. A kompiláció számtalan extrát rejt majd magában, amellett, hogy egy igen dizájnos dobozban kínálgatják az öreg kontinensen.

 

 

Tartalmát illetően sem lesz miért szégyenkeznie a God of War III: Ultimate Trilogy Editionnek, hiszen rengeteg extra skin, God of War Combat Arena, hét küldetéssel, valamint egy God of War: Unearthing the Legend Franchise Documentary videó is letölthető lesz a PlayStation Store-ról. Ezzel sincs vége a sornak, a vásárlók egy CD-t (God of War Trilogy Soundtrack ) is begyűjthetnek a csomaggal, amelyen a sorozat második és harmadik részének dallamai csendülnek fel többek között. Mi lesz még? Artbook és képeslapok. Lesz-e különálló God Of War: Collection az öreg kontinensre szánva? A Sony mókásan csak a hivatalos blogra irányította figyelmünket. Képet is találtok már a szívderítő kiadásról. 

Megosztás
Közzétette:
FutuRetrO

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29