Assassin’s Creed II – Ismerd meg az érkező kiegészítőket

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A UbiSoft árcédulákkal és dátumokkal látta el az Assassin’s Creed második részéhez szánt kiegészítőket, amelyeket januártól, illetve februártól kínálgatnak majd digitális formában a online játékpiacokon.

Az első expanzió a The Battle of Forli névre keresztelődött készültekor, ezt a bővítményt január magasságában bocsájtják áruba, mindössze négy Dolláros árcetlivel. A küldetéscsomag hat új "emléket" dob a korongon lévők mellé és felvillantja még Machiavellit, valamint Caterina Sforzat, akik Ezio mellett lépnek csatasorba. Ebben a csomagban egyébként újra felbukkan Leonardo repülő szerkezete is.

 

 

A második adag letöltemény február végén érkezik meg és Bonfire of the Vanities címen vadászhatják majd az érdeklődők, kereken öt Dollár leszurkolását követően. Az adathalmazban Firenze egy eddig felfedetlen tájékára tévedünk, tíz új misszióval gyrapodhatunk, sőt, még egy új ugrásfajtával is beljebb lehetünk. Pontos dátumok még nincsenek, a hónapok ellenben tisztázottak. Az ár barátinak tűnik a kétszer egy GB-os expanzióhoz mérten. Videóval folytatjuk…

 

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29