16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hétvégén tartott Spike TV díjkiosztó gálán, a Video Game Awards-on mutatkozott be a Spec Ops: The Line, ami a kiadó tegnapi bejelentése szerint 2011-nél hamarabb nem készül e.

A Spec Ops: The Line hétvégi leleplezése után a kiadásért felelős Take Two csapata nem volt hajlandó megjelenési dátumot, vagy nagyjából belőtt időpontot közzé tenni. Nem véletlenül, a 2K Games és a Yager Development közös produkcióját ugyanis a frissen kiadott közlemény szerint legkorábban 2011-es pénzügyi esztendőben kaphatjuk meg, ami 2010 novemberében veszi kezdetét. A jövő év végi megjelenés tehát még lehetséges lenne, azonban a játéknak olyan AAA-kategóriás címekkel kellene szembe néznie, mint az új Medal of Honor vagy a Halo: Reach, így többen úgy vélik, 2011 elejére csúsztatják a várva várt premiert.

 

A kiadó egyelőre titkolódzik, bár ha figyelembe vesszük, hogy az idén ősszel megjelent 2K játék, a Borderlands simán felvette a kesztyűt a Modern Warfare 2-vel, a Halo 3:ODST-vel, akkor talán érdemes lenne megpróbálkozni a 2010 végére tervezett premierrel. Engesztelésül pár meseszép képet kaptunk a Take Two-tól.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20