A mai trendekhez igazodva anime adaptáció készül a februárban megjelenő Dante’s Inferno játékhoz is, amely a multiplatform címmel szinte azonos időben jelenik majd meg.
Az animációs adaptációt a Starz Media tulajdonában lévő Film Roman készíti el és február nyolcadikán teszik először elérhetővé Blu-ray, valamint DVD adathordozókon, azaz három nappal a játék debütálása után válik beszerezhetővé. Mind a játék, mind pedig az animációs mozi, Dante Alighieri klasszikus műve, az Isteni Színjáték alapján ölt végső formát, tehát főhősünkkel a poklok mélyére merészkedünk alá egy hölgy, Beatrice megmentésének nemes érdekében, aki Dante szerelmeként vonult be az irodalmi történelembe. A produkció stílszerűen a Dante’s Inferno: The Animated Movie címet szedte magára a keresztségben. Az alkotás mögött álló stúdiónak köszönhetjük többek között a szintén Visceral Games (akkoriban EA Redwood Shores) műhelyéből kiszabadul Dead Space játék animációs kivetülését is, a Downfallt. Minőségi darabot várunk ezúttal is.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…