Kategóriák: Hírek

Nintendo DS – A britek legkedveltebb konzolja

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Nintendo DS a közelmúltban hódította el a britek minden idők legkelendőbb konzolja címet, tette mindezt a PlayStation 2 koronájának kárára. A Sony masinája immáron csak a második a sorban.

 

A Chart-Track aktuális adatai szerint a Nintendo DS az Egyesült Királyság minden idők legeladottabb konzolja, amely 2005-ös debütálása óta 2009 negyvenhetedik hetéig 10.05 milliós példányszámban talált gazdára az európai szigetországban. Mostanáig a kitüntető címet a PlayStation 2 birtokolta a maga 10.02 milliós fogyásával, ám a Sony gépének erre sokkal több ideje volt, ugyanis a kettes számú JátékÁllomás az ezredforduló óta rója a maga egyébként rendkívül sikeres köreit. A britek újra tanúsították a kiotói termékek iránti szeretetüket, ami eddig sem volt kétséges. A fenti szám a jövőben dinamikusan nőhet tovább és ne feledjük, hogy hamarosan újabb modellel jelentkezik a Nintendo, a felhízlalt DSi-vel, amely Japánban hatalmas lendülettel indult hódító körútjára nemrég.

 

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29