A Sega hosszú idő után végre meghozta nehezen szült döntését és angol nyelvterületeken is megjelenteti a Japánban sikert aratott Ryu Ga Gotoku-sorozat harmadik számozott tagját.
Pár hónappal korábban már szóltak belsős híresztelések arról, hogy nyugati megjelenéseket is tervez a Sega a Japánban több mint félmilliós példányszámban értékesített Ryu Ga Gotoku 3, azaz a Yakuza-sorozat harmadik felvonásából, hivatalossá viszont mindez csak tegnap vált, a japán játékóriás bejentette, hogy jövő márciusban európai, észak-amerikai és ausztrál partokat ér a sokak által várt PlayStation 3 exkluzív mestermű. Toshihiro Nagoshi-ék már javában faragják a széria negyedik felvonását, amelyet egyelőre csak odaát kívánnak megjelentetni, de a Yakuza 3 lokalizálásával újabb távlatok és remények nyíltak meg a játékosok szívében. Még néhány hónap várakozás, de lesz saját verziónk, addig is csekkoljátok le a korábban felpakolt japán demót a PlayStation Store-on, ha eddig még nem sikerült volna. A produkció egyébként teljes angol felirattal érkezik, a szinkron viszont marad eredetijében, ami a lehető legjobb megvalósítás.
Frissítve: 2009.12.10. 07:43:07
Befutott a nyugati verzió első kedvcsinálója:
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…