14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tim Willits, az id Software atyaúristene mesélt a jövőre megjelenő multiplatform Rage-ről, mely jó ideje nem hallatott magáról.

Willits az interjú során elárulta, hogy a csapat korábbi játékaiban nagy népszerűségnek örvendő, klasszikus fegyverek is felbukkannak majd a jövő év elejére datált Rage-ben, így némi nosztaligát is csempésznek az id Tech5 grafikus motor által hajtott játékba.

 

A közeli jövőben, nyolcvan évvel a Földet ért nagy katasztrófa után járunk, amikor névtelen főhősünkkel bekapcsolódunk majd a játék történetébe. A Földbe csapódó aszteroida, Apophis – az id Software egy valóban létező meteorról nevezte el a játékban bolygónkat majdnem elpusztító aszteroidát, ami a valóságban is közel állt a becsapódáshoz – civilizációkat söpört el, az emberiséget pedig a kihalás szélére sodorta, miközben bolygónk felszínét szinte teljesen lakhatatlanná változtatta. A világ kormányai a baj ismeretében azonban létrehozták az Éden Projektet, melynek célja tudósok, mérnökök, orvosok, kutatók és katonai személyek földalatti atombiztos bunkerekben való biztonságba helyezése volt, mégpedig azzal a céllal, hogy a meteor becsapódását követően segítségükkel, tudásokkal ismét meghódítsuk planétánkat és biztosítsuk saját fajunk életben maradását. A létesítmények amolyan Noé bárkájaként működtek, ahol 12-16 fős csoportokban elhelyezve fagyasztották le a túlélőket, akik között játékunk főhőse is hibernált állapotban várja ébredésének pillanatát. Egy váratlan földrengésnek köszönhetően a hibernáló berendezések tönkremennek, így túlélőnk kénytelen meglátogatni a felszínt, azonban az összetört számítógépek miatt azzal sincs tisztában hogy mikor és pontosan hol járunk, bár feltételezéseink szerint valahol egy délnyugati amerikai államban járhatunk. Nincs tehát más dolgunk, mint felfedezni a mérhetetlenül kihalt, kopár, sivár vidéket, és felkutatni a "Bárka" további túlélőit. A kormányok illetékesei azonban nem számoltak esetleges túlélőkre, akik a felszínen életbe maradva saját kolóniákat, településeket építettek fel, klánokba verődve járják a vidéket, illetve akadnak olyanok is, akik egy bizonyos mutáció révén eltorzult képpel próbálnak majd életünkre törni. A helyzetünk tehát nem könnyű, de a mi feladatunk, hogy saját magunkat menedzselve hírnévre tegyünk szert a Rage-ben.

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03