Kategóriák: Hírek

PSP Go – Elemzők szerint bukás lesz

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Igencsak ellentmondásos volt a PSP Go október elejei fogadtatása, és a premier óta eltelt egy hét se telt el nyomtalanul. Angliában már árcsökkentés áldozata lett a zsebkonzol, egyes elemzők szerint pedig tuti bukás lesz a Sony üdvöskéje.

Felemás fogadtatásban részesült a Sony idei E3-on bejelentett új marokkonzolja, a PSP Go, amit október elsejétől lett elérhető. A premier óta folyamatosan hallani, hogy óriási bukás lesz a konzol, amit egyrészt kizárólag digitális úton beszerezhető játékkínálatának tudnak be az elemzők, ráadásul az online boltokból sokkal drágábban juthatunk hozzá a szoftverekhez, mintha boltban vásárolnánk meg őket.

 

Don McCabe, a Chips nevű angol játékáruházlánc főnöke szerint a zsebkonzol egyértelműen bukás lesz. Az úriember a fent levezetett digitális terjesztés problémáiban látja majd a Go vesztét, ugyanis McCabe szerint a Sony új konzolja az iPhone sikerét akarja meglovagolni, de amíg az Apple termékei jelentős részét ingyen kínálja, addig a japánok súlyos dollárokat akarnak kihúzni az emberek zsebéből.

 

McCabe állítását alátámasztja az angol áruházak premier utáni döntése is, miszerint a 225 fontos nyitóárat szinte a megjelenés után azonnal letornászta az összes nagyobb áruház 200 fontra, vagyis egy igencsak jelentős árnyisszantást eszközöltek a marokkonzolon, amire nem igen volt eddig korábban példa. Ennek oka minden bizonnyal a kereslet hiánya, hiszen az UMD hiánya, a konzol borsos ára és a fizetős letöltésekre alapozó játékbeszerzés sem aratott osztatlan sikert a játékosok körében.

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28