Kategóriák: Hírek

Gyere el a 4V4 Focikupa döntőjére

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hétvégén rendezik meg az idei 4V4 Focikupa döntőjét, ahol a játék és a foci mellett az egy főre jutó celebek száma miatt is vendégcsalogató lehet a program.

Szekeres Nóra, Détár Enikő, Hajas László, Zsidró Tamás, Rába Tímea, Pintácsi Viki, Győzike, Czifra Noémi és Terry Black gyermekei valamint Debreczeni Zita keresztlánya mérik össze tudásukat a focipályán az országos 4v4 focikupa döntőjének nyitányaként. Ki-ki a saját vérmérséklete és kedve szerint a valós meccsen, illetve a konzolok előtt próbálhatja ki, mennyire ügyes a fociban.
A sztárgyermekek csapatbeosztásának sorsolására szombaton 12.00 órakor kerül sor a Pólus Center Bevásárlóközpont parkolójában felállított nagyszínpadon. Ezt követi nyolc perc játék a valós focipályán, majd a gyermekek a konzolokon mérik össze tudásukat. Az eredmények összesítése után kerül sor a nyertes kihirdetésére. Amennyiben a szülők is kedvet kapnak egy kis játékhoz a gyermekeik oldalán, természetesen ők is beszállhatnak a viadalba, a korosztályi szabályoktól esetükben eltekintünk.
Programok:
12.00 – 13.00 – Sztárcsemeték meccsei
12.30 – 13.30 – AntiFitness Club koncert
13.30 – 15.30 – Városi selejtezők továbbjutóinak meccsei, közös játék konzolokon Majkával
16.45 – 17.10 – Majka és Pápai Joci koncert
17.30 – 18.00 – Tóth Gabi koncert
18.15 – 18.45 – Lola koncert
19.00 – Eredményhirdetés
Helyszín: Pólus Center Bevásárlóközpont
Időpont: 2009. október 10. (szombat) 12.00 órától

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28