Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Mass Effect 2 – Páncélba bújva

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Képek formájában mutatkoznak be a nemrég hivatalos megjelenési dátumot kapott Mass Effect 2-ben felbukkanó spéci páncélok.

Vadonatúj felvételek futottak be a januárra datált Mass Effect 2-ből, melyben főhősünk, Shepard kapitány feszít páncélba bújva. A képek a Gamestop internetes áruház akciójaként kerültek nyilvánosságra, ugyanis az áruház előrendelői ezeket a spéci páncélokat ölthetik majd magukra játék közben, így az átlagos gamerek kimaradnak a mókából.

 

A Mass Effect 2 Európában január huszonkilencedikén kerül a boltokba, a célplatformok pedig a PC és az X360. A képeket a galériában tudjátok meglesni.

 

A képek mellett bemutatkoztak a Mass Effect: Redemption képregény végleges verziójának első oldalai is. A Dark Horse gondozásában készülő rajzolt könyvecske első hat oldalát tette közzé a csapat. A történetért John Jackson Miller és a BioWare munkatársa, Mac Walters felel majd. A sztori pedig azt az első és a második rész kezdete között űrt hivatott majd betölteni.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28