17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hiromichi Tanaka még a GAMESCom alkalmával nyilatkozott a VG247 csapatának az E3-on bejelentett Final Fantasy MMO-ról, így több érdekes részletre is fény derült a játék kapcsán.

Hiromichi Tanaka a vele készített interjú során elsőként arra tért ki, hogy a PC-re és PS3-ra bejelentett játék – később lehet X360-ra is meg fog jelenni az MMO – havidíjas előfizetői modellel fog futni. Többek között ez az egyik oka, hogy az Xbox felhasználók valószínűleg a jövő évi premier után csak hónapokkal később próbálhatják ki a játékot, ugyanis az Xbox Live-val kapcsolatos kikötések miatt lassan folynak a tárgyalások a Microsofttal.

 

A játék producere a zenei anyag készültéről is elárult pár részletet, így kiderült, hogy a 2004-ben a Square Enix-től kilépett, de az összes Final Fantasy rész zenei anyagáért felelős Nobuo Uematsu készíti majd az MMO teljes hanganyagát, így ezúttal is komoly minőségi dallamok csendülnek majd fel kalandjaink során. Tanaka elmondásaszerint Uematsu-val nagyon jó barátságban vannak, és eredetileg csak pár dal megírását vállalta volna, de régi ismeretségükre való tekintettel a híres zenész végül a teljes anyag megkomponálását elvállalta.

 

Végezetül a játék univerzumáról, Eorzea is szó esett a kérdezz-felelek alatt. Tanaka elárulta, egy olyan világot teremtenek, mely saját, egyedi vallással bír, amiben múlt és jövő stílusjegyei egyaránt ötvöződnek. A fejlesztők megfelelően próbálják majd vegyíteni a sci-fi elemeket a középkori motívumokkal.

Legfrissebb bejegyzések

Az ördög prádát visel 2. – Filmkritika

Meryl Streep, Anne Hathaway, Emily Blunt és Stanley Tucci visszatérnek emblematikus karaktereikhez, hogy újra felforgassák…

2026-04-29

Dysplaced – Korai Hozzáférés betekintő

A 10tons stúdió a Dysmantle sikere után a játék spirituális folytatását egy fantasy világba helyezte…

2026-04-29

Origament: A Paper Adventure – betekintő

Az Origament: A Paper Adventure egy szemet gyönyörködtető köntösbe öntött kaland, mely során egy életre…

2026-04-29

Chainstaff játékteszt

Ebben a retro stílusú platformer akciójátékban nem csak az ellenséges szörnyekkel, de a metroidvania jellegű…

2026-04-27

Ground Zero – Bemutató

Klasszikus Túlélő-horror egy katasztrófa sújtotta Dél-Koreában.

2026-04-25

Cooking Simulator – visszatekintő

Visszatekintünk az egyik első nagy sikert elérő simulator játékra: ez a Cooking Simulator.

2026-04-24