Az Egyesült Államokban nagy népszerűségnek örvendő gyorsasági versenyek részleteit, illetve az ezen játékmódban felbukkanó izomautókat mutatta be a Turn10 alkalmazottja, Dan Greenwalt.
Egy korábban írt előzetesünkben alaposan kiveséztük az október végén érkező Forza Motorsport 3 eddig ismert részleteit, de a Turn10 egyik munkatársa, Dan Greenwalt a minap új infókról rántotta le a leplet a játék kapcsán.
Az európai közízlésnek megfelelő járgányok mellett ugyanis az Amerikára jellemző izomjárgányok is felbukkannak majd a játékban, így a több mint 400 autóból álló járműpark díszes darabokkal is kiegészül. Greenwalt a vasparipák leleplezése mellett azt is bejelentette, hogy a gyorsasági versenyekből összesen négyféle közül válogathatunk, ami azt jelenti, hogy negyed-, fél-, egy- és nyolc mérföldes száguldások közül választhatunk, valamint a szabályokat mi magunk alakíthatjuk, így érdekes ízt adhatunk a különböző viadaloknak.
A részletek feltárása mellett gigantikus galériafrissítést is eszközöltünk, ami azt jelenti, hogy közel hatvan szemkápráztató fotóval bővült a Forza Motorsport 3 galériája.
A játékban a következő izomjárgányok bukkannak majd fel:
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…