Kategóriák: Hírek

GAMESCom – Negyedmillió látogató

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Összesen ennyi ember volt kíváncsi az idei, Kölnben tartott GAMESCom rendezvényre, amit csütörtöktől vasárnapig élvezhetett a közönség. A nagy sikerre való tekintettel már jövő évi dátumunk is van.

Tegnap véget ért kölnben az első GAMESCom, mely a tavaly még teljes gőzzel működő, idén már átalakult, visszafogottabb formában vendégeket fogadó lipcsei Games Convention helyét vette át. A rendezvény látogatószám tekintetében rekordot döntött, hiszen az öt nap alatt összesen 245 ezren voltak kíváncsiak a kiállított játékokra, míg egy évvel ezelőtt Lipcsében "csak" 203 ezer érdeklődő tette tiszteletét, tehát a szervezők nyugodtan dőlhetnek hátra, az első alkalommal megrendezett GAMESCom sikeresnek könyvelhető el. Annak ellenére is, hogy igazán nagy bejelentés nem történt a kiállításon, igencsak lagymatag hírmennyiség futott be az expóról, ami azért Lipcsére nem volt jellemző. 

 

Az eseményt tehát jövőre is Kölnben tartják, és egy év múlva augusztus 18-a és 22-e között tudósítunk majd a rendezvényről.

Legfrissebb bejegyzések

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17