Az idei E3-on bejelentett és jövő év végére datált legújabb és minden bizonnyal legutolsó Halo játék, a Reach állítólag már két éve fejlesztés alatt áll, vagyis a Halo 3 munkálatainak befejezése óta.
Az idei E3-on jelentette be a nemrég független stúdióvá vált Bungie legújabb Halo játékát, a Reach-et, melyről a minap kiderült, hogy a Halo 3 munkálatainak befejezése után vágott bele a csapat, vagyis közel két éve már, hogy fejleszti a Bungie a Halo: Reach-et, melyről a megjelenésen és a célplatformon kívül egyelőre annyi biztosat tudni még, hogy a sorozat előzményeként fog szolgálni és a Reach nevű bolygó elesését mutatja be.
Brian Jarrard, a Bungie közösségi menedzsere az általa adott interjúban arról is beszélt, hogy a szeptember 22-én esedékes Halo 3: ODST-n csak a csapat kis szelete dolgozott, a munkaerő jelentős részét elvitte a Reach, mely az E3-as leleplezéskor tett bejelentés szerint valamikor 2010 őszén kerül fel a polcokra, feltehetőleg már Project Natal támogatással karöltve.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…