17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az E3-as meglepetés bejelentés óta úgy hirdeti új MMO-ját a Sony és a Square Enix, hogy az csakis PC és PlayStation 3 platformra készül, azonban nem kizárt, hogy a Microsoft ismét mélyen a zsebébe nyúlt.

Az E3 alatt a Final Fantasy XIV bejelentésekor még PC-s és PS3-as verziókról, illetve PS3-as exkluzív megjelenésről beszéltek a Square-Enix munkatársai, azonban Kölnben, az idei első GAMESCom expón Hiromichi Tanaka, a játék producere a VG247 munkatársának adott nyilatkozatában már egészen másról beszélt.

 

Tanaka ugyanis az interjúban elárulta, csak azért nem lesz X360-ra a játék indulásakor FFXIV, mert az Xbox Live rendszere nem teljesen felel meg a játék igényeinek, így azt kicsit át kell alakítani, módosítani kell és jelenleg erről folynak a tárgyalások a Microsofttal, akik nagyon is segítőkészek és partnerek az ügy minél koraibb levezénylésében. Mindez tehát azt jelenti, hogy időleges exkluzívitást élvez a Final Fantasy XIV, ami első körben PlayStation 3 rendszereken lesz nyüstölhető, viszont ha a tárgyalások során sikerül megegyezni a redmondiakkal, akkor X360-ra is kapható lesz a Final Fantasy új MMO-ja.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28