GAMESCom – Crysis 2 – Bemutatkozik a nanoruha

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megérkezett a Crysis folytatásának friss bemutatkozó videója. A konzolokra is készülő produktum ezúttal az új fejlesztésű nanoruhát mutatja be, aminek viselője minden eddiginél nagyobb hatalommal bír majd.

A CryTek a videók mellé – ugyanis kettő is van – részleteket is elárult az N2-es kódjelet viselő ruháról, aminek viselőjének kiléte még nem ismert, viszont a Crynet Systems hadiipari vállalat fejlesztése megvéd a lövedékek becsapódásától, elviseli az extrém hőmérsékleti körülményeket, nem engedi lankadni viselőjének koncentrációját, immunissá teszi a félelem ellen, továbbá valós idejű taktikai telemetriát közvetít közvetlenül az agyunkba.

 

Az N2-es viselője gyakorlatilag bármit képes túlélni, elődjénél valamelyest  nagyobb erő kifejtésére képes, illetve az N1-nél durván feleakkora tömeggel rendelkezik. Az energiát hidrogéncellákból nyeri, de amolyan újrahasznosító rendszer segítségével képes a becsapódás energiáját, a hő- és napenergiát, továbbá az atmoszférán keresztül beszűrődő mikrohullámokkat is felhasználni.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28