QuakeCon – Rage – Nem lesznek szkriptelt jelenetek

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Matt Hooper, a Rage vezető dizájnere a 1UP-nak adott interjúban elárulta, a Rage-ben nem lesznek szkriptelt jelenetek, így a Doom 3-ban látottakat el lehet felejteni.

Több és komoly kritika is támadta anno a Doom 3-at, hogy a játékban szinte minden előre megvolt írva, vagyis rengeteg szkriptelt jelenetbe botlott az ember, ami egy-egy újrajátszásnál, vagy elhalálozás utáni betöltést követően teljesen hazavágta a játékélményt, hiszen már felkészülve várhattuk az ellenfeleket, akik mindig ugyanott rontottak ránk.

 

Matt Hooper, a Rage vezető dizájnere a 1UP-nak adott interjúban azonban igyekezett leszögezni, hogy az id Tech 5 hajtotta játékban erre már nem kerül sor, az ellenfelek, köztük például az RC Bomb bázis megkörnyékezése során a Shrouded klán tagjai, azt fogják tenni, amit tenniük kell. Ha védekezni kényszerülnek, akkor védekezni fognak, ha viszont lehetőségük lesz ellentámadást indítani, akkor készek lesznek lerohamozni minket. Ráadásul a kiirtott klántagok helyét újabb és újabb csoportok veszik át, így ha utunk ismét visszavezetni egy már megtisztított helyszínre, akkor ismét komoly kerezsttűzbe kerülnénk.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28