Final Fantasy XIII – Heteken belül dátum leleplezés

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Square Enix elnöke, Yoichi Wada egy interjúban árulta el, hogy heteken belül elárulja csapata a várva várt Final Fantasy XIII megjelenési dátumát, mely a tervek szerint idén télen Japánban, jövő tavasszal pedig nyugaton is napvilágot lát.

Vagyis a japán stúdió heteken belül ezen céldátumokat fogja pontosítani, esetleg meglepetésként valami új megjelenési dátummal rukkol elő. Wada kijelentése szerint, vagyis hogy hamarosan sor kerül a debütálási időpont közzé tételére minden bizonnyal az ősszel esedékes Tokyo Game Show lesz a megfelelő helyszín, így azért még kicsit várnunk kell a pontos dátum megismeréséig.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28