Legalábbis a UbiSoft és a játék kreatív igazgatója, Jason Vandenberghe ezen a véleménye van. Szerinte egyszerűen nem működne megfelelően a Red Steel folytatása egy X360-on vagy PlayStation 3-on.
Furcsa kijelentését azzal magyarázta Vandenberghe, hogy a Red Steel 2, azért lesz mindenképpen Nintendo Wii exkluzív és Wii MotionPlus exkluzív cím, mert a játékban alkalmazott játékmechanika, illetve a belső nézetes kardpárbajok egyszerűen nem tudnának megfelelően működni Wii Remote nélkül, így pedig pont azt a varázsát veszti el a játék, ami érdekessé, élvezetessé teszi.
Vandenberghe reményei szerint amúgy az első résszel szemben a folytatás sokkal sikeresebb résznek fog bizonyulni, és remélhetőleg mindazok, akik már rendelkeznek Wii konzollal, szájhagyomány útján terjesztik majd a játék jó hírét, így azok is kiakarják majd próbálni, akiknek esetleg nincs otthon Nintendo Wii-je. A UbiSoft reményei szerint amúgy sikerül egy Assassin’s Creedhez és Raymanhez hasonló volumenű franchise-t kiépíteni a produkcióból.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…