Kategóriák: PC hírek

Command and Conquer 4 – Állandó internet kapcsolat szükséges

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Command and Conquer 4 közösségi menedzsere ma délelőtt jelentette be, hogy az EA Los Angeles új játékához állandó internetkapcsolatra lesz szükség, még akkor is, ha egyedül szeretnénk játszani.

Komoly megszorító intézkedéseket eszközöl a kaliforniai Electronic Arts a jövőre kizárólag PC-re érkező Command and Conquer 4 kapcsán. A cég közösségi menedzsere ma délelőtt jelentette be, hogy a fejlesztőkkel közösen meghozott döntés értelmében folyamatosan online-nak kell lennie a játékosnak ahhoz, hogy akár a single player játékmódban is játszhasson. Így szeretnék nyomon követni a játékosok eredményeit, előrehaladásukat, és a fejlesztők ugyan hangsúlyozzák, ez nem egy MMO, de a koncepció hasonló.

 

A döntés mögött komoly felmérések és tesztek állnak, hiszen a cég nem szeretné, ha emiatt veszítenék el a vásárlók jelentős részét. A visszajelzések alapján a rendszer jól működik, így a kiadó nem tervezi, hogy megmásítsa döntését, ráadásul a felhasználóknak egy lassabb internetkapcsolat is elegendő lesz a játék működtetéséhez – sima betárcsázós is – akadások, késések és lag veszélye pedig nem áll fenn, hiszen a szerverparkot folyamatosan bővíti és fejleszti az EA.

 

Az új rész rengeteg újdonságot kínál majd, így mindkét oldalon játszható egyjátékos kampány, bárhol használható mobil bázis, folyamatos fejlődési rendszer, választható osztályok várnak ránk. A többjátékos módban 5 vs 5 csaták, illetve kifejezetten feladatorientált küldetésekre számíthatunk. A játék bemutatkozó videója július 23-tól lesz megtekinthető.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28