Konzolokra már jó ideje elérhető a Call of Duty: World at War második pályacsomagja, ami belátható időn belül PC-n is tiszteletét teszi majd.
A Treyarch második világháborús produkciójának új letölthető tartalma négy vadonatúj térképet tartalmaz; Banzai, Corrosion, Sub Pens, illetve a a kooperatív Nazi Zombie módot kiegészítő Zombie Swamp pályát. A Banzai névre keresztelt pályán egy folyó két oldalát összekötő hídért folyik majd a küzdelem, ami mélyen az ellenséges területen belül található. A Corrosion térképen egy porig rombolt orosz vasútállomáson kell helytállnunk, míg a Sub Pens névre keresztelt pályán egy tengeralattjáró bázison eshetnek egymásnak a felek.
A csomag júniusban konzolokra már megjelent, a PC-s verzióra viszont még kicsit várnunk kell, ugyanis a pakk az 1.5-ös sebtapaszba integrálva debütál majd, de egyelőre a tesztelés és az optimalizálás szakasza folyik. Vagyis heteken belül mi is megkapjuk a Map Pack 2-öt, ami a konzolos verziókkal szemben teljesen ingyenes lesz.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…