17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A múltkori Kék Duna opera aláfestő zene ugyan ezúttal elmarad, de a most megjelent videó a játék elkészültét és aranylemezre kerülését ünnepli.

A Prototype története kezdetben kicsit kaotikus, a játékos nem is tudja, hogy a helyzet, amibe csöppen, hogyan alakult ki, de ez nem is annyira fontos. A játékban Alex Mercert alakítjuk, aki egy titkos laboratórium betegágyán fekve tér magához. Nem tudja hogyan került ide, azt sem tudja, hogy valójában ő maga kicsoda. Az sem biztos, hogy emberként került ide, annyi viszont biztosra vehető, hogy emlékfoszlányai utolsó maradékát is eltűntették agyából, így hát nem lehet más célja, mint kideríteni, hogy ki is ő valójában. A laboratórium rideg folyosóit elhagyva New York forgalmas utcáin találjuk magunkat, emberekkel lépünk kapcsolatba, majd rádöbbenünk a rideg valóságra.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28