Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

E3 2009 – Left Dead 2 infórmorzsák

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szépen lassan csepegnek a novemberben PC-re és X360-ra is érkező Left 4 Dead folytatásának első konkrétumai.

A tegnapi bejelentést követően jó pár érdekességre derült fény a játék kapcsán, így nemcsak azt tudtuk meg, hogy november 17-én debütál PC-re és X360-ra, hanem hogy rengeteg új fegyver, illetve új helyszín és új ellenfelek is helyet kapnak majd benne.

 

Az öt részből álló kampányban új szereplőket is kapunk, így egy egy futball edző, egy tévériporter, egy szerelő és egy kétes hátterű úriember négyesfogatával kell a zombikat irtanunk. A bővített fegyverarzenálban helyet kap a már korábban is emlegetett láncfűrész és balta, viszont új infó, hogy serpenyővel is kergethetjük az élőhalottakat. 

 

Két új főellenfélre is számíthatunk. Charger és a Wandering Witch, előbbi brutális, hihetetlen erejét közelharcokban fogja ellenünk fordítani, utóbbi pedig elődjével ellentétben nem egy helyben ülve várja majd az ellenfeleket. Ezen kívül lesznek nappali harcok, amiket a tegnap bejelentett új helyszínek egyikén, New Orleans-ban vívhatunk meg.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28