Tegnap a UbiSoft konferenciáján mutatkozott be először James Cameron legújabb várt filmjének, az Avatar játékadaptációjának első médiaanyaga.
A játék története ugyan eltér majd a decemberben mozikba kerülő, több mint 300 millió dollárba kerülő mozifilmétől, az alapok mégis ugyanazokon a pilléreken fekszenek. Ezek szerint egy Pandora nevű bolygóra sodor minket a sors, ahol a a helyi, Na’vi névre hallgató civilizáció az értékes előforrások után kutató RDA Corporationnel szembenállva kénytelen ádáz csatákat vívni. A film készítése során olyan technológiát alkalmaztak a készítők, amivel a HD felbontású képeket könnyedén átimportálhatják a játékba, így akadnak majd hasonló jelenetek. Az Avatar adaptációja egy akció-szerepjáték hibrid, mindkét stílusban kipróbálható lesza produktum.
Az Avatar decemberben jelenik meg, a filmmel majdnem egyidőben és Xbox 360, PlayStation 3, PC, Wii, Nintendo DS és PlayStation Portable platformokra érkezik majd meg. Első képek a galériában!
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…